[A megvilágosodásról]

Egy ember elindult a híres mesterhez, hogy megtapasztalhassa a megvilágosodást. Ahogy kapaszkodott felfelé a meredek hegyi ösvényen, megcsúszott, és egy mély szakadékba zuhant. Jól meg is ütötte magát, de a testi fájdalmánál sokkal nagyobb volt a lelki szenvedése. Úgy érezte, ez egy jel volt arra, hogy még nem mé...ltó a Mester elé érkezni, olyan hibái vannak, amelyek megakadályozzák a megvilágosodásban. Elhatározta, hogy most mélyen magába száll, és meg fogja keresni ezeket a gyengeségeit. Ott ült és meditált a szakadék alján, sötétben és hidegben hosszú napokon át. Sorra vette az életét, mindent újra átgondolt. Néha körülnézett, de a helyzete nem változott: még mindig a gödör alján ücsörgött.

Aztán egyszer csak lépéseket hallott. Felnézett, és nagy örömmel fedezte fel odafent a Mesterét.
- De jó, hogy itt vagy, Mester! Kérlek, világosíts fel, mert már napok óta itt ülök, és még mindig nem jöttem rá, miért kerültem ide!

Mire a Mester:
- Nem tudom, miért kerültél oda. De azt látom, hogyan tudnál kijönni. A hátad mögötti fa gyökerein könnyedén ki tudsz kapaszkodni.

- De hát a megértés, a felismerés nélkül hogyan fogok megvilágosodni, Mester?

- Idefent világos van..

Mindig megihletsz Ternyik András, hála neked érte.

Mondok egy mesét. Nevezzünk úgy engem Egyedi.

Egyedi sok utat járt, sokat látott, kétszer meglegyintette az elmúlás szele, nyomot hagyott benne átformálta, de nem ért rá odafigyelni, taposta a világ mókuskerekét. Egyszer eszébe jutott, elfáradt, öregszik, beteg, mi szükség már rá ? S ahogy így ballagott, belehuppant a mély gödörbe. Biztosan jól megütötte magát, de rutinos kiszállok magamból játékos volt Egyedi, így nem érezte a teste fájdalmát, jobban fájt a gondolat belül, mélyen sajnálta magát. Egy idő múlva rájött, az ücsörgés nem is rossz, végre nem kell tennie semmit, csak ült és pihent. Ahogy az idő telt, fura mocorgást vett észre belül, valami feszíteni, ösztönözni kezdte, nem ülhet itt az idők végeztéig. jól tud másokért tenni, talán most magáért kéne..

Bizonytalanul tapogatózni kezdett maga körül a koromfekete sötétségben. A hátát nyomta valami hát odébb mozdult, s megtapogatta a falat a háta mögött. a tenyere meleg-hűvöset élőt tapintott. Egy fa gyökere kapaszkodott a falba, Egyedi  megérezte, ahogy az élet áramlik száguld benne le és fel.. igen fel.. gondolkodás nélkül mászni kezdett. Ahogy haladt egyre feljebb derengeni kezdett, egyre világosabban látta a gyökeret.. Egyedi mászás közben sok mindent elhullajtott.. pénzt, paripát, fegyvert, vélt biztonságos otthont, csilivili külsőségeket, szokásokat.. néhány tévhite hangos huppanással ért földet a gödör alján, nem bánta, egyre könnyebbnek érezte magát és felcsillant benne a rég elvesztett bizalom, az életben.

És egyre világosabb, egyre fényesebb lett minden, már érezte a levegő langyos és friss és már tudta napfényre ér hamarosan..

Sok év telt el.. Egyedi 7 évet számolt a földi időben.. napra- nap visszatért a gödörhöz és mindig lelt ott valakit az alján.. néha többeket is, egyikük moccanás nélkül zsolozsmázott, másikuk mérgezett egérként rohangált körbe-körbe, egy másik hangosan átkozódott, okolva a világot , Istent.. volt aki csak hang és könnyek nélkül sírt.. ki-ki képessége szerint.. Egyedi szólt, - ott a gyökér a hátad mögött, keresd meg, helyetted nem mászhatok.. - és volt olyan hogy leereszkedett, mert helyette nem, de vele igen..

Néha meg csak állt némán és figyelt és szeretett. Élte már a beszéd és a hallgatás törvényét, tudta még nem hallanák meg és a szó szentsége, fecsegéssé silányulna és a szeretetét is, engedte lenni, hogy a másik eljusson az elégig, szánakozás helyett csak együtt érzett vele.

Ilyenkor emlékezett saját belső harcára, de miért nem látja, hallja meg a másik, miért nem engedi, hogy segítsek? És ilyenkor Egyedi tudta, újra és újra próbára teszi önmagát, egyre finomabban és egyre finomabban.. a kicsi én eszközei is fejlődnek és mindig újra próbálkozik J.

Sokan vannak már akik visszajárnak a gödörhöz azok közül, akik meghallották, megérezték annak idején.. és benne egyetlen gondolat érzés munkál, jó fának lenni.. hídnak ég és föld közt, még akkor is, ha néha azt érzi, nem látja és nem hallja senki.. tudja, mindennek rendelt ideje van és mindenki Egyedi.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.