Az információ, ha csak félig az, éppúgy,mint a féligazságok is, nagyon veszélyesek.

Nemrég megosztottam egy „ Sun gazing” címmel leírt technikát, bár ne tettem volna, mert sokan megosztották a facebookon, de az általam leírt kiegészítések nélkül és elindult egy sajnos ész nélküli "Napbanézési hullám"...

Elöljáróban a józan paraszti észre szeretnék hatni : az erős uv sugárzás köztudottan veszélyes ! az élőlényekre, a növényektől az emberig, a bőrre, a szemre különösen, ezért hunyorgunk ösztönösen, meg ezért vannak uv szűrős napszemüvegek is. A napba nézés az erős uv sugárzás miatt, ezért hosszabb távon akár vakságot is okozhat. Egyszóval nem játék !

A Nap köszöntése ősi szer-tartás.

Meditáció, nyitott szemmel és figyelem ! nyitott szívvel történő összekapcsolódás, aminek során az egységélmény megélésétől az euforikus örömtől az extázis élményéig sok minden más is megtapasztalható, kinek - kinek egyedi módon.

Ehhez azonban a szertartás szabályainak, vagy nevezzük útmutatásainak, megtartása elengedhetetlen., különben úgy járhatunk, mint a varázslóinas, aki a főnök távozását követően, gyorsan kipróbálja a tehetségét, megalapozott tudás és fegyelem nélkül. Káosz és kár lesz belőle, ugye nem kell mondani ???

Elég körülnézni a mai világban, mire használjuk a teremtő képességünket, tudatlanságunkban, ami nem másból, csak információhiányból fakad.

És van, hogy néha az információ is önmagában kevés.

Gyakorlati példa, egy mágia előadásunk után emberünk jégesőt csinált a szomszéd megleckéztetésére, sikerült neki, de a jég nem a szomszédét, hanem az ő házát, meg a kertjét verte el, nem is kicsit… egy másik emberünk, miután részévé vált egy meghatározó élménynek, gyorsan parázson járást szervezett otthon a barátainak. A tudó, aki ilyet vezet, felkészít, segítséget kér, mert ismeri a szertartás szabályait és ő az első ! aki átsétál a parázson. Emberünk nem ismerte és a motivációja is más volt, ezért jó sokáig kezelték a kórházban. Szerencsére, nem túl gyakori példák ezek.

A legnagyobb kár ezekből a történésekből viszont az, hogy a tudásra vágyó közönségük ilyenkor az inasokkal hozza párhuzamba ezeket a dolgokat, pedig semmi sem kóklerség és minden lehetséges, ha ott van, jelen van az alázat, a tudás és a fegyelem !

A Napba nézés szertartásának szabályai :

-          készülj fel lélekben és fizikai síkon egyaránt.

határozd meg az idejét, tudd meg a nap járását ott ahol vagy, ehhez segítséget az alábbi link alatt is találsz :

http://calendar.zoznam.sk/sunset-hu.php?longitude=19.0399&latitude=47.498&zenith=90.833333333333&timezone=05a1&city=&formsubmitted=1&firsttime=no&submittype=user&hy=2014

tedd szabaddá magad arra az időre, keress egy lehetőleg háborítatlan helyet, ahová időben érkezel.

amikor elhelyezkedtél, figyelmed fordítsd a szív és torokcsakrád közötti területre ( a csecsemőmirígy helye a testedben ) ez a kevéssé ismert egyik titkos csakra az egyetemes szeretet, az az önzetlen szereteted székhelye.

tedd rá a tenyered, érezd.. és tartsd is ott a figyelmed egy részét, ha tudod mindvégig.. 

-          ne várj és ne akarj semmit, csak figyelj és add át magad a folyamatnak, így válhatsz a részévé.

a napkelte előtti pillanatban, ha jól figyelsz ez az a pillanat, amikor az ébredő madarak is elhallgatnak… a CSEND van néhány pillanatig, az első fénysugárra pedig kitör a diadalénekük, ők így köszöntik a napot.

napkeltekor, amikor az első fénysugarat meglátod, ölelj, vagy csak érints meg egy fát vagy bokrot, ha egyik sincs, a füvet, vagy a földet, Föld Anyát, és mondd ki a szót hangosan : Élet.

 azután csak figyeld az emelkedő vörös fényű napkorongot.. lazíts és lélegezz nyugodtan, mélyen.. amikor kiemelkedik, vagy talán cseppet később, láthatóvá lesz a számodra a közepén egy apró sötétkék foltként a Nap Szíve.

kösd össze az önzetlen szeretet csakrádat a Nap Szívével, bármi módon ami számodra elfogadható gondolhatsz aranyszálat, hidat, fénysugarat.. csak lásd és/vagy érezd… és maradj az érzésben.

A Napkorong bíbor-lilás pulzáló fényt áraszt válaszként..

innentől a megéléseid, mint egyébként eddig is, egyedi és csak a tiéid.. az egyedi tapasztalásaid.

jó ha tudod ettől se több se jobb se ügyesebb se különlegesebb nem leszel másoknál, mert eredendően különbözőek vagyunk az egységben, mindenki más és ettől a tapasztalásaink is azok.. 

az élményeket meg lehet osztani ? jól tudjuk nem, csak megkíséreljük szavakká formálni, de tudjuk, hogy csak ráutalunk arra ami történt velük.

de ez jó, mert bíztatni tudunk, sokakat..

Ennyit szerettem volna átadni.

„Akinek szeme a látásra, lássa meg.., akinek füle a hallásra, hallja meg..”

és kérem, aki látja, hallja, adja át !

Köszönöm.

Csodálatos, felülmúlhatatlan élményeket és megéléseket kívánok mindannyiunknak.

Teli van az éter, a kollektív tudat a szeretet a szerelem gondolataival, az érzelmekkel, az érzéssel.. szinte tapinthatóan :) Megérintett és persze annál is inkább, mert szerelmetes vagyok és én is ott pörgök, forgok teljes valómmal a lélek táncában, az érzésben. És mert megérintett, még valami történt, emlékezni kezdtem.. mert minden most van, a jelenben..

Új Világ, új föld, új ember… a változásokról 2010. május

Néha megadatik a kegyelem állapota és bepillantást engedünk magunknak Isten gondolataiba.. ha kérjük.. ha a csend teret enged nyitni bennünk. Régen szóltam innen, bár nem volt nap, hogy ne éreztem volna meg, de elfordultam.

Hosszú volt az út, fáradtságos és fájdalmas és néha boldogságos is, ha megálltam, ha azt mondtam elég már.. meddig még ? Isten huncutul megajándékozott a kegyelemmel.. és azt mondta, ameddig te akarod így.. – Nos, jó ! Legyen. Ilyenkor feladtam, - nem akarok már semmit, csak békét.. és már azt sem akarok.. és akkor megkaptam.. és láttam, hogyan csiszolt formált az élet, egészen odáig, mint a köveket a víz.. és tudtam hálás lenni..

Egy éve ilyenkor zarándokútra készültem és ünnepre. Csíksomlyóra a nagy találkozásra, magamban magammal, - egy rég elfelejtett részemmel, akiről sejtettem, hogy van, de nem tudtam, csak pörgő forgó megfoghatatlan és felkavaró érzelmek jelezték - és Istenanyával, Babba Máriával, a mi Boldogasszonyunkkal..

A találkozás megtörtént.. és azóta (is) csendben vagyok, csak néha szólok hellyel - közzel, de erről nem tudok.. bennem van, hordozom. Megpróbáltam beszélni róla, de megértettem, az ő eszköze nem a szó.. a szavak néha épp elrejtik a lényeget.. üresen konganak és profánok, csak szavak..Aki járt ott és hasonlóképpen, tudja ezt.

Miért vettem természetesnek, a hírelés ellenére, hogy lehetelen, a templom mégis tárt kapukkal várt, hogy szabad volt az utam és megérinthettem Babba lábait.. ez csak jóval később villant át az elmémen, az úton fel a Somlyó hegyre, még napkelte előtt, hogy onnan köszönthessem a Napot. Hogy miért jutott eszembe a lélegzetvesztő emelkedőn, ahol minden erőm elfogyott a szo-ham mantra, ami azután könnyedén felsegített .. miért éreztem fenn, fontos, hogy a "szenvedés" kápolnát kilencszer körbejárjam, mintegy imádságként.. ma sem tudnám megmondani..   

" Megérkeztem.. Hazaérkeztem.. " Ott, Babba lábainál akkor ez volt a egyetlen gondolat és azután már ez sem, csak az érzés, a mindent elsöprő beolvadás, a kegyelem állapota .. és ez velem maradt.

A legbelső indítékom, motivációm Jézus és Mária szent szakrális szerelme vonzott oda, hogy miért van ez bennem, ma sem értem, de majd megértem egyszer...

Igen, egy új élet, új világ lehetősége is benne volt, mint lehetőség. Mindent felszámoltam, lakást, munkát, a maradék holmimat a gyerekeimre és az ismerősökre bíztam, útra keltem egy új és ellenállhatatlannak tűnő szerelem vonzásában, amit vágytam ... és amire nem voltam készen, nem lehettem, mert nem volt az enyém, mert nem erről szólt az egész, csak úgy hittük vagy szerettük volna hinni, de ami felülírta bennem a megmagyarázhatatlan régi félelmeimet ettől a zarándok úttól, amit egészen addig nem is tudtam átlépni.

És azután vállaltam a csalás vádját, hogy a lelkemhez hű maradhassak.. ahhoz, akivé az évek során lettem.. és ahhoz, aki akkor még voltam.. a múlt árnyékaival bennem és benne is.. és csalódást okoztam és fájdalmat, és tudtam mit teszek és nem tudtam másképp tenni.. nem tudtam feladni és megtagadni magam.. és ez még ma is él benne, és nekem is fáj.

Annak ellenére, hogy az egyik legnagyobb tanítás, felismerés az volt, hogy az emberiségnek nincs szüksége a szenvedésre, de ezt választja az ember a tudatlanságában, mert ezt tanították meg vele és ő elhitte.

Talán egyszer elengedem ezt is és megbocsájtom magamnak.. és akkor csak az emlékek szépsége marad.. és a funtinelli boszorkány öröksége "aki engem ölel, meghal"..

Akkor mi még nem tudtunk meghalni a múltunk számára.. hogy újjá születhessünk a jelenünkre, talán ez történt.. és biztosan így kellett lennie, sok mindent tanulnom kellett és kell is még.. a gyerekeim elengedését.. az árnyékaimét, ki tudja még mi mindent.. "

És most ünnepre készülünk megint…

Boldogasszony anyánk a karjára vesz bennünket, azokkal a százezrekkel együtt, akik egy-ként ismét ott lesznek, ott leszünk mi is lélekben, és mert lesznek olyanok, akiknek eszébe fogunk jutni és a láthatatlan háló befog az összeszerető ölelésbe.

Ünnepre készülünk.. nagyobbra, mint amit elképzelni tudnánk.. és ünnepelünk, a saját előrelépésünket ünnepeljük.. mint az ausztrál bennszülöttek teszik, amikor tudják ismét elhagytak egy mérföldkövet a saját fejlődésük útján. Mert most minden a belső nagy átalakulásokról szól és minden ezt segíti, földön és égen és a külső világ lassan majd követi a belsőt !

Ráébredtem néhány összefüggésre.. súgtak ez két-ségtelen.. minden irányból és köszönöm az égieknek és a földönjáróknak egyaránt..

részlet "Judit Anyó Bölcsességei” című (a címet Dávid fiam adta ) gyűjtésből :) 

2010.május.22. Nagyszombat

Hosszú utat jártam, most újra itt vagyok.

Magam is meglepődtem, milyen rég nem meséltem. Engesztelésként összegyűjtöttem az itt ott elszórt meséimből néhányat és megígértem magamnak, majd szép lassan de idehozom mindet :)

„Akinek szeme a látásra …. „

 Ember

 Inkább csukott szívvel él, mert az elméjében haragszik és / vagy, mert fél… Az elméje nyitogatja, csukogatja a kaput… Amikor az elmének nincs mitől tartania, a szív kapuja tárva nyitva, az élet gyönyörű.A nap fényesebben süt, még ha felhők takarják is, a dolgok szabályos rendben történnek, a lét olyan, mint egy csodás örömzene, amiben minden létező hangszer a legtökéletesebb összhangban a lehető legtöbbet adja az egészhez. És mindez a legtermészetesebben, észrevétlenül történik. Így van rendjén. Az ember elfogad és befogad minden teremtett lényt és dolgot, aminek a része, s megéli Én Vagyok. A „házban” minden ajtó nyitva, átjárja a tiszta levegő, a ragyogás és a szeretet melegsége….

 Ám, ha az elme elunja a semmittevést…

Beúszik a képbe az érdek. Az önérdek. A harag, mert valami nem úgy működik, ahogy szerinte kellene… A félelem, hogy kárát szenvedi, mert nem fogadják be, zárt ajtónak ütközik…A gyűlölet, mert annyiszor zárt ajtót talált, mindenhol és mindenkor és inkább már nem is kell és marad a magányban, s a szívtelenségben.De ha nyitott szívvel él, kiszolgáltatottá lesz, bolondnak nézik, kihasználják, felnégyelik, máglyára vetik, lehet - e olyan esztelen, hogy hagyja? Na, nem.

Talán ezért van, hogy a mai világban az élet olyan, mint egy hosszú végtelen folyosó, végtelen sok zárt ajtóval mindkét oldalon és az ember gépiesen, rutinosan, egyre fáradtabban és betegebben vonszolja magát, s csak egyetlen nyitott ajtóra vágyik. Hosszúra nyúlt agónia ez, vagy inkább tetszhalál, semmiképp se ÉLET.

A Mindenség Ura nagy játékos… és eddig még nem sikerült teljességgel megtapasztalnia önmagát, mibennünk.

Bár saját képére teremtette az embert, felruházta a születés jogán, minden készséggel, képességgel, s mégis miért nem? Egy bizonytalansági tényező lenne az önjáró „ műszer „ az elménk hatalma, a belső „hang” felett ? Bár néha az az érzésem van ebben is némi „ úri huncutság” J ..

„Az elme mindig a szív gyengeségét kutatja, így tarthatja csak uralma alatt” mondta Jézus. Talán ez lenne az egész játék lényege?

Mindennek el kell érnie a mélypontját ahhoz, hogy azután emelkedőbe fordulhasson, ez törvény és érzésem szerint igen közel járunk ehhez.

A mai világ az elme világává silányult. A hegyes dárdák, éles kardok és szablyák ellen, a háborút viselők régen kitalálták a páncélt. Működött, viszont fürgén életszerűen bizony nem mozoghattak benne.

A szív sebezhetősége ellen mennyi páncélt viselünk? A szívátültetésre specializálódott szívsebészek tapasztalták, hogy van a szívben egy pont, amit ha megérintenek a szív megáll, többé nem indítható újra semmilyen módon. Találóan a szív agyának nevezték el ezt a pontot.

A szív előbb érzékeli a történéseket mint az agyunk, meglepő de így van. Hányszor mondjuk : "megéreztem" .. , majd gyakran azt is : miért is nem hallgattam a megérzésemre ? :) 

„Gondolkodj a szíveddel és érezz az elméddel”, sokáig nem értettem ezt a bölcsességet. Mára megértettem, mert megélhetem néha, attól függően meddig hallgat az elmém.

Azt is megértettem, csak itt és most teremthetjük meg a „mennyei királyságot”, mert ahová visszavágyunk, ott létezik, mindig is létezett. A szívünkben élni, a szív szemével látni, onnan cselekedni és szólni - ám nem megtagadni az elmét, „kicsi énünk” az egónk játszóterét, mert az lehetetlen, csak épp a helyén kezelni - érzésem szerint ez lehet a valódi feladatunk és ez bizony nem kevés.

Bátorság, nyitottság, bizalom önmagunkban és az Életben, ahol bizony minden értünk történik, részemről a teremtett világban, ahol mindig van mire rácsodálkozni vagy ha úgy tetszik a mindenben jelenlévő Istenben, így sikerülhet.

Derűs napot kívánok :) Annak ellenére hogy fújnak a hideg szelek, hogy vastag felhők takarják a napot.. tudjuk felette verőfényesen süt a Nap. Legyen béke odabenn, mindegy mi látszik itt kívül..

[A megvilágosodásról]

Egy ember elindult a híres mesterhez, hogy megtapasztalhassa a megvilágosodást. Ahogy kapaszkodott felfelé a meredek hegyi ösvényen, megcsúszott, és egy mély szakadékba zuhant. Jól meg is ütötte magát, de a testi fájdalmánál sokkal nagyobb volt a lelki szenvedése. Úgy érezte, ez egy jel volt arra, hogy még nem mé...ltó a Mester elé érkezni, olyan hibái vannak, amelyek megakadályozzák a megvilágosodásban. Elhatározta, hogy most mélyen magába száll, és meg fogja keresni ezeket a gyengeségeit. Ott ült és meditált a szakadék alján, sötétben és hidegben hosszú napokon át. Sorra vette az életét, mindent újra átgondolt. Néha körülnézett, de a helyzete nem változott: még mindig a gödör alján ücsörgött.

Aztán egyszer csak lépéseket hallott. Felnézett, és nagy örömmel fedezte fel odafent a Mesterét.
- De jó, hogy itt vagy, Mester! Kérlek, világosíts fel, mert már napok óta itt ülök, és még mindig nem jöttem rá, miért kerültem ide!

Mire a Mester:
- Nem tudom, miért kerültél oda. De azt látom, hogyan tudnál kijönni. A hátad mögötti fa gyökerein könnyedén ki tudsz kapaszkodni.

- De hát a megértés, a felismerés nélkül hogyan fogok megvilágosodni, Mester?

- Idefent világos van..

Mindig megihletsz Ternyik András, hála neked érte.

Mondok egy mesét. Nevezzünk úgy engem Egyedi.

Egyedi sok utat járt, sokat látott, kétszer meglegyintette az elmúlás szele, nyomot hagyott benne átformálta, de nem ért rá odafigyelni, taposta a világ mókuskerekét. Egyszer eszébe jutott, elfáradt, öregszik, beteg, mi szükség már rá ? S ahogy így ballagott, belehuppant a mély gödörbe. Biztosan jól megütötte magát, de rutinos kiszállok magamból játékos volt Egyedi, így nem érezte a teste fájdalmát, jobban fájt a gondolat belül, mélyen sajnálta magát. Egy idő múlva rájött, az ücsörgés nem is rossz, végre nem kell tennie semmit, csak ült és pihent. Ahogy az idő telt, fura mocorgást vett észre belül, valami feszíteni, ösztönözni kezdte, nem ülhet itt az idők végeztéig. jól tud másokért tenni, talán most magáért kéne..

Bizonytalanul tapogatózni kezdett maga körül a koromfekete sötétségben. A hátát nyomta valami hát odébb mozdult, s megtapogatta a falat a háta mögött. a tenyere meleg-hűvöset élőt tapintott. Egy fa gyökere kapaszkodott a falba, Egyedi  megérezte, ahogy az élet áramlik száguld benne le és fel.. igen fel.. gondolkodás nélkül mászni kezdett. Ahogy haladt egyre feljebb derengeni kezdett, egyre világosabban látta a gyökeret.. Egyedi mászás közben sok mindent elhullajtott.. pénzt, paripát, fegyvert, vélt biztonságos otthont, csilivili külsőségeket, szokásokat.. néhány tévhite hangos huppanással ért földet a gödör alján, nem bánta, egyre könnyebbnek érezte magát és felcsillant benne a rég elvesztett bizalom, az életben.

És egyre világosabb, egyre fényesebb lett minden, már érezte a levegő langyos és friss és már tudta napfényre ér hamarosan..

Sok év telt el.. Egyedi 7 évet számolt a földi időben.. napra- nap visszatért a gödörhöz és mindig lelt ott valakit az alján.. néha többeket is, egyikük moccanás nélkül zsolozsmázott, másikuk mérgezett egérként rohangált körbe-körbe, egy másik hangosan átkozódott, okolva a világot , Istent.. volt aki csak hang és könnyek nélkül sírt.. ki-ki képessége szerint.. Egyedi szólt, - ott a gyökér a hátad mögött, keresd meg, helyetted nem mászhatok.. - és volt olyan hogy leereszkedett, mert helyette nem, de vele igen..

Néha meg csak állt némán és figyelt és szeretett. Élte már a beszéd és a hallgatás törvényét, tudta még nem hallanák meg és a szó szentsége, fecsegéssé silányulna és a szeretetét is, engedte lenni, hogy a másik eljusson az elégig, szánakozás helyett csak együtt érzett vele.

Ilyenkor emlékezett saját belső harcára, de miért nem látja, hallja meg a másik, miért nem engedi, hogy segítsek? És ilyenkor Egyedi tudta, újra és újra próbára teszi önmagát, egyre finomabban és egyre finomabban.. a kicsi én eszközei is fejlődnek és mindig újra próbálkozik J.

Sokan vannak már akik visszajárnak a gödörhöz azok közül, akik meghallották, megérezték annak idején.. és benne egyetlen gondolat érzés munkál, jó fának lenni.. hídnak ég és föld közt, még akkor is, ha néha azt érzi, nem látja és nem hallja senki.. tudja, mindennek rendelt ideje van és mindenki Egyedi.

Játsszuk ma azt, hogy kinn kutyának se való idő van. Behúzódunk a kályha meleget és fényt adó bűvös körébe és mesélek. Ám előtte el kell mondanom senki hitét nem áll szándékomban se megkérdőjelezni, se felülbírálni, még kevésbé felülírni, csak mesélek innen bentről.

Egy kérdéssel kezdem a mesét.

Van-e nekünk spirituális kultúránk ?

Érdekes kérdés.. ? Legelőször az, hogy mi az, hogy spirituális kultúra ? Amikor „megtanítanak” bennünket a felnőttek, hogyan viselkedjünk a játszótéren, az idegen környezetben, nagyon nem tagadva meg az egyediségünket, ám mégis elfogadhatóan mások érzékenységét is figyelembe véve létezni, nos kultúrát „tanítanak”. Érdekes módon nem nehéz erre emlékezni, valahogy belülről jön. A mesék az ősi kultúra részei és olyan szellemiséggel bírnak, amik ennél sokkal többre emlékeztetnek, arra, hogy hogyan lehet a láthatatlan a szellemi vagy spirituális világgal összesimulva együtt élni a láthatóban. És hogy ennek szépséges szer-tartásai vannak, amiket csodás élmény átélni.

Vélhetően, ahogy a demokráciát „tanulnunk kell”, vagy a szexuális kultúrát, s minden mást, ami generációk hosszú – hosszú során át tabu téma volt, meg hétpecsétes titok,érzésem szerint a spirituális kultúránkra ugyanígy emlékeztetni kell bennünket. Persze ez a mai nyugati „civilizált” világban van így, keleten, meg a régi hagyományaikat őrző „primitív” kultúrákban ez természetes maradt, ahol mindig is az ehhez kapcsolódó mesék adták tovább ezt a tudást generációról – generációra. Ettől is mindig vigyorognom kell, ki is a primitív ? Az az ausztrál bennszülött sámán, aki áténekli áttáncolja magát a Kuramanon a Soha-soha földön, tévedhetetlenül megleli a vizet, pedig nincs se iránytűje, se mobiltelefonja útvonaltervezővel és se tv-je se internete mégis többet tud a világról mint mi, igaz csak egy ágyékkötőben van és angolul se beszél, de ha ért anélkül is ? :).

Az útvonaltervező még a Szabadsághídtól a Vajdahunyad utcába se bírt elvinni rendesen, ami két villamosmegállónyi távolság, s ott mondta kanyarodjunk be, ahol nem lehet, és csak újratervezés.. újratervezés.. újratervezés.. elakadt a lemez  :).

Lehet vicces, vagy a velem született felforgató lázadásomból fakad, de azt tartom, semmit se tanulunk senkitől, ami igazán fontos, mint ahogy senki se gyógyít bennünket, mindössze az emlékezetünk nyitja meg valami módon, mert minden tudás bennünk van, öröktől fogva. Ahogy senkibe kívülről semmit nem lehet beletenni, a forma nélküli világból származót, az vagy ott van vagy nincs. Ez valahogy bennem mindig is jelenlévő igazság, mint az ismert teremtés történet valószínűtlensége, bár ezt tényleg megpróbálták megtanítani nekem, hát nem sok sikerrel :).

Ahogy a világra eszmélő gyerekként nem értettem, miért kell jónak lennem, hogy szeressenek ? Miért kedveskedik velem a szomszéd néni, miközben egész mást gondol és legszívesebben jól nyakonvágna, mert leettem a szilvafáját, igaz, arról az ágról ami áthajlott hozzánk, na jó kicsit pipiskedtem is odaátra ? Miért van kiírva a temetőre hogy Feltámadunk... a szomszéd kisgyerek az rendben van, de a nagymamája, aki olyan öreg volt, hogy menni se tudott, ő minek, hogy tovább szenvedjen ? Hogy Jézus aki jó volt, miért van felszegezve arra a fára ? Meg Isten látja a bűneimet és majd jól megbüntet, ha nem bánom meg, pedig, akit én tudok esze ágában nincs ilyet tenni és akkor meg hogy is vagyok én megváltva ? Ezekre bizony nem kaptam választ, de a tisztelendő atya jól kidörögte magát a templomban, a hittanórán, nem is vágytam többet a környékére se. Inkább a saját válaszaimat keresem meg, így éreztem.

Ott van mindjárt az istenképem, láttam volna sokáig ősz hajú, kék szemű, szakállas mosolygó bácsinak, de valahogy sose ment ez nekem. Meg hogy fenn van a Mennyben, mikor azt is mondták és éreztem is, ott van bennetek és körülöttetek. És márpedig ha Isten a saját képére formált, teremtett, ami ugye nem azt jelenti Isten ember formájú, tán eddig már eljutottunk J, valószínű inkább arról van SZÓ, méghozzá mágikus szó, hogy minden mást is odarakott belénk, ami nem a forma világának a része, ám az övé . Állítólag a teremtőtársként teremtett Angyali Sereg egy része be is lázadt, mikor a Jó Öreg Atya-Anya, azt találta mondani nekik : szolgáljátok ŐT. A lázadó FőAngyal, épp Sataniel   ( Fényhozó), kérdezte dühösen : miért szolgálnánk, mivel több EZ, mármint az ember, - aki akkor még szintén nem nélküli - nálunknál ? És ez is érdekes, honnan van benne a lázadás szelleme, az ítélkezés, a harag, a különválasztás, egy Fényhozóban ?Ez is jó kérdés, nem ? Tán a teremtésbe hiba csúszott volna ? Isten az egy-etlen AKI tökéletes, akkor a teremtése is az, igaz ? Akkor lehet ebben esetleg valami csepp szándékot sejteni ?

A mese mindenesetre úgy folytatódik, hogy a lázadóknak bukniuk kell, mint mindig ez is történelmi példa. Hová is ? Kapnak egy bolygót, vagy egész csillagképet, valahol a periférián, de mégis elég közel, hogy a felügyelet megmaradjon ?( Lehet ez a mai napság emlegetett Lant csillagkép.. )  Ám előbb még történik valami… Az a bizonyos alma a tudásfáról, meg az első Nő története, amit aztán szintén örökérvényű bűnként Évára és ebből eredeztetve a nőkre oszt ki a fáma. És itt megint csepp kérdés, ha egy levél nem hullhat le a fáról a Teremtő tudomása nélkül, hogy van tengernyi ideje a Kígyónak meggyőzni a tudatlan nőt, egyen már az almából s erre aztán még szintén gyanútlan Ádámot is van ideje a már „tudó” Évának rászedni ?   És a Teremtő csak ezek után eszmélne, s mutatva a haragot ( szóval benne is lenne ? :) ) zavarná az első belőle teremtődött akkor már emberpárt erre a szépséges kék bolygóra büntiből s mondaná szaporodjatok, sokasodjatok .. és hajtsátok uralmatok alá ?

Esetleg, mert nektek csináltam játszótérnek, persze ez nem hangzott így el, vagy ki tudja, ott voltunk ? Naná, hogy ott.  Csak elfelejtettük. Ahogy azt is, mivégre vagyunk itt, azt is, hogy kik vagyunk MI.

Viszont itt vagyunk. A nagy játszótéren, nevezhetjük színpadnak is, így még jobb. Zajlik a játék. És mi lenne, ha Hamlet, vagy Rómeó és Júlia minden este vagy a matinén tényleg meghalna ? Ki játszana holnap ? Na, ugye ? Nekünk se kell, szerintem. Ahogy nem haltunk meg a szerepjátékainkban se, se a sárkány, se a boszi, a királylány és a királyfi meg perszehogy nem, éltek boldogul míg meg nem boldogultak. Pedig milyen komolyan játszottunk, nem is eszméltünk belőle, csak mikor vacsorázni hívtak, és bizony nem szívesen, pedig sejtettük, mikor ránk esteledett, így lesz !

Szóval valami fontos, értelmes dolog, ami miatt itt vagyunk, amit egy tökéletes intelligencia alkotott, de már túl vagyunk a szürkületen, esteledik erősen, ma és nagy általában is. Fényt kell gyújtani már és majd holnap folytatom :).

Addig még egy - egy részlet a kedvenc mozimból... Ausztrália :)

Köszönöm, hogy itt vagy... és lehetőséget adsz magadnak-nekem. A vállalt feladat alkalmassá tesz, és szándékomban áll a legtöbbet adni neked-magamból, vagyis abból amire inspirálsz. Elöljáróban csak annyit : ne vedd túl komolyan magad, én sem teszem :) Ne is higyj semmit, senkinek, nekem se.. csak maradj kíváncsi, nyitott, ha emlékszel még milyen volt gyermekként rácsodálkozni az új dolgokra, amiről valahonnan tudtad, nem is olyan új, csak a nagy "komoly" felnőttek magyarázták be maguknak és próbálták neked, na több kevesebb sikerrel...

Szóval játszani hívlak, tapasztalni derűvel és a gyermek komolyságával.. ez épp elég :)

Ha nem érted a szöveget nem baj, emlékezz régen a képeket nézegetted a meséskönyvben, ha meg érted is már tudsz "olvasni" az is jó..

Várlak a "játszótéren" legközelebb is .. nagy szeretettel.